Festõ. (Budapest, 1890. aug. 19. – Budapest, 1976. okt. 24.) 1908–11-ben Balló Ede és Zemplényi Tivadar növendéke volt a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán. 1912-ben Münchenbe ment, ahol elõbb Walter Thornál dolgozott, majd az akadémián a Sezession egyik alapítójának, Angelo Janknak tanítványa lett. Elsõ budapesti gyûjteményes kiállítását 1913-ban rendezték meg a Nemzeti Szalonban. Fiatal festõként arcképeivel tûnt ki, kritikusai elsõsorban karakterérzékét méltatták. Önarcképéért 1916-ban díjat nyert. Az I. világháború után Párizsba költözött, ahol a Societé des Artistes Français és a Salon d'Automne nagy kiállításain vett részt. 1926-ban a Bernheim Jeune Galériában volt gyûjteményes kiállítása, itt felesége, Mimi portréjára Mention Honorable-ot kapott, majd egy bordeaux-i kiállításon Diplôme d'Honneur-t. Hazatérte után a fõvárosban és nyaranta – közel egy évtizedig – Mártélyon dolgozott. Eközben számos kiállításon szerepeltek mûvei itthon és külföldön (1930: Genf, 1935: skandináv államok, Brüsszel). Önálló kiállítása volt az Ernst Múzeumban (1923, 1927, 1964), a Fränkel Szalonban (1933), a Tamás Galériában (1935, 1944), a Mûcsarnokban (1950, 1973), a Csók Galériában (1958, 1968) és Hódmezõvásárhelyen (1960). Részleges életmû-kiállítása volt 1976-ban a debreceni Déri Múzeumban, állandó kiállítás nyílt mûveibõl a zalaegerszegi Göcsej Múzeumban. A húszas évek végén kezdõdött franciás, kubisztikus fehér korszaka. A harmincas években Párizs, majd Hódmezõvásárhely, Mártély motiválta festészetét, mígnem kialakult expresszív stílusa. Munkácsy-díjas (1965), érdemes mûvész (1969).
/Magyar Életrajzi Lexikon/Kép: Önarckép, Képzõmûvészet Magyarországon