Zeneszerzõ, zongoramûvész. (Léva, 1903. szept. 6. – Budapest, 1983. márc. 30.) Nyolc éves korában kezdett zongorázni Nagyszombatban, 15 éves korában Budapesten Pál Ilona folytatta oktatását, majd 1921-1927 között Székely Arnold és Keleti Lili (zongora), Kodály Zoltán (zeneszerzés), valamint Weiner Leó (kamarazene) tanároknál a budapesti Zenemûvészeti Fõiskolán fejezte be tanulmányait. Zenei tanulmányaival párhuzamosan rajzolni, festeni tanult. Zongoramûvészként 1923-ban lépett elõször a nyilvánosság elé. 1927-1943 között a Fodor Zeneiskola tanára volt. 1928-ban megalapította a Modern Magyar Muzsikusok zeneszerzõcsoportot, amely hamarosan beolvadt az Új Magyar Zenei Egyesületbe (ÚMZE). Ez utóbbi az 1930-as években az Új Zene Nemzetközi Társasága (IGNM) tagjaként tevékenyen munkálkodott a modern zene terjesztésén, s kapcsolatot tartott fenn a legfontosabb európai kortárszenei rendezvényekkel is. Elsõ önálló szerzõi estjét (1933. máj. 2-án) az ÚMZE keretében rendezte. Elsõ nemzetközi sikerét 1933-ban I. zongoraversenyével aratta az IGNM amszterdami fesztiválján. I. divertimentóját 1934-ben a velencei Biennálén; II. vonósnégyesét 1941-ben az IGNM New York-i fesztiválján adták elõ. 1943-tól 1944-ig a Goldmark Zeneiskola tanára volt. 1945-tõl a budapesti Zenemûvészeti Fõiskola zongora-fõtárgy tanára, késõbb tanszékvezetõ egyetemi tanár. 1945-1949 között a Mûvészeti Tanács elnökhelyettese; a Magyar Zenemûvészek Szövetségének elnökségi tagja, több ízben ügyvezetõ elnöke is. A Szerzõi Jogvédõ Hivatal és nemzetközi szerzõi jogi testület zenei bizottságának (CISAC) elnöke. A Londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli, a Deutsche Akademia der Künsteler tagja. Zongoramûvészként elsõsorban a kortárs zene tolmácsolását tekintette fõ hivatásának. Több mint félévszázados pedagógiai múltja során zongoramûvészek generációit (utóbb Kocsis Zoltán, Ránki Dezsõ, Jandó Jenõ zongoramûvészt) nevelte. Zeneszerzõi munkássága, ha nem is maradt érintetlen Bartók és Kodály hatásától, a német neoklasszicizmushoz kötõdött, de egyéni stiláris világgal. A magyar zeneszerzõ-nemzedék legmarkánsabb jelenségeinek egyike volt. Kossuth-díjas (1950, 1975), Erkel- díjas (1955, 1962), érdemes mûvész (1953), Kiváló mûvész (1963).
/Magyar Életrajzi Lexikon/