Hegedûmûvész, karmester, pedagógus, (Budapest, 1905. ápr. 24. – Budapest, 1979. jún. 1.) Sándor Renée zongoramûvész öccse. Felesége Dénes Vera gordonkamûvész. A budapesti Zenemûvészeti Fõiskolán Mambriny Gyulánál és Waldbauer Imrénél tanult, 1926-tól a Budapesti Ének- és Zenekar-egyesületben hangversenymesterként, majd 1933-tól segédkarmesterként tevékenykedett. Az aktív hangszerjátékról karbántalmai miatt fokozatosan le kellett mondania. A harmincas évek derekán már elismert karmesterként számos együttest (pl. a Magyar Nõi Kamarazenekart) dirigált. Elsõsorban a barokk zene, Haydn és Mozart, valamint századunk magyar muzsikájának bemutatását szorgalmazta, hazánkban elsõként adta elõ Bartók 1939 nyarán írott vonószenekari Divertimentóját. 1945 után a Székesfõvárosi Felsõbb Zeneiskolában és a Nemzeti Zenedében hegedût és kamarazenét tanított. 1949-ben Járdányi Pál, Rényi Albert és Szervánszky Endre közremûködésével 5 kötetes Hegedûiskolát adott közre, amelyben a kodályi és a népdalon alapuló pentaton melodika játékmódját elsõnek publikálta az alapfokú oktatás számára. Ugyanebben az évben az újonnan megalakult Bartók Béla Zenemûvészeti Szakiskola igazgatójává nevezték ki. Karmesteri tevékenységét ez idõ tájt sem hagyta abba; az intézmény ének- és zenekarával számos produkciót adott elõ. 1958-75 közt a budapesti Zenemûvészeti Fõiskolán tanított kamarazenét. 1963-ban szervezte meg tanítványaiból a Liszt Ferenc Kamarazenekart, amelynek haláláig mûvészeti vezetõje maradt.
/Magyar Életrajzi Lexikon, Lévai Jenõ: Írók, színészek, énekesek és zenészek regényes életútja a Goldmark-teremig. Budapest, 1943./