Karmester. (Budapest, 1907. jún. 25. – Genf, 1988. máj. 20.). Zenei elõtanulmányai (hegedû, zongora) után a budapesti Zenemûvészeti Fõiskolán 1935-ben végzett Kodály Zoltán (zeneszerzés) növendékeként. Bár sosem voltak zeneszerzõi törekvései, meg akarta tanulni, hogy miképp „készül” a zene, így lett kiváló karmestere a modern, elsõsorban Bartók-Kodály mûveknek. 1935-ben Brüsszelben Hermann Scherchen (vezénylés) tanítványa. 1932-tõl 1936-ig a Budapesti Hangversenyzenekar hegedûse volt; 1936-ban dirigálta elsõ hangversenyét a Zeneakadémia nagytermében, majd holland, belga, olasz városokban és Bécsben szerepelt. 1939-1943 között az OMIKE (Goldmark) zenekar alapítója és vezetõje volt. 1945-50-ben a Székesfõvárosi Szimfonikus Zenekar karmestere. 1949-tõl 1956-ig a budapesti Zenemûvészeti Fõiskola tanára (vezénylés). 1951-1956 között a Magy. Rádió Szimfonikus zenekarának vezetõ karmestere volt. 1956 után Ny-Európában, a 60-as években az USA-ban mûködött; 1964-1970 között New York államban a Rochesteri Philharmonic Orchestra zeneigazgatója. Itt is módot talált arra, hogy az újabb magyar zene népszerûsítõje legyen. A 70-es években visszatért Európába, és Genfben telepedett le. Az 1945-1956 közötti évtized magyar zenei életének egyik meghatározó személyisége; a magyar muzsika Bartók és Kodály nevével fémjelzett hõskorának egyik kiemelkedõ küzdõtársa. Felejthetetlen Mozart-koncertek fûzõdnek nevéhez és fontos bemutatók: Kodály-, Weiner-, Veress-, Farkas-, Szabó-, Kókai- és Sugár-mûvek elsõ elõadása. Neki köszönhetõ a Bartók-, Kodály-kompozíciók bemutatói mellett számos kortárs magyar mû külföldi õsbemutatója. A kar mestersége c. könyve kéziratban maradt. Kossuth-díjas (1951), Érdemes mûvész (1953).
/Magyar Életrajzi Lexikon, Lévai Jenõ: Írók, színészek, énekesek és zenészek regényes életútja a Goldmark-teremig. Budapest, 1943./