Költõ, író (Huszt, 1884. június 30. – Budapest, 1953. október 2.).
Apja, Szép Sámuel tanító, az egész országot végigvándorolta, végül Hajdúszoboszlón telepedett le. Szép Ernõ gimnáziumi tanulmányait Hajdúszoboszlón és Debrecenben kezdte, Mezõtúron folytatta; már az alsóbb osztályokban kitûnt versíró tehetségével. Tanára, Kolozsvári Aladár figyelt fel rá, az õ támogatásával jelent meg elsõ kötete (Elsõ csokor, Mezõtúr, 1902). Érettségi vizsgáját nem tette le, Budapestre költözött, s élclapokban közölte hol kormánypárti, hol ellenzéki bökverseit. Címíróként dolgozott a Hermes Banknál. 19 évesen A Hétben is szerepelt „szezonversekkel”. A Nyugatnak indulásától munkatársa, s ezzel egyidõben a Fõvárosi Cabaret Bonbonniere rendszeres sanzonszerzõje; sanzonjait maga adta elõ. Kigúnyolta a kor politikai, kulturális és mûvészeti életét, és szellemesen vágott a bécsi udvar felé is. 1911-ben a Nyugat Könyvtár adta ki Kucséber kosár címû glosszákat és verseket tartalmazó kötetét, 1912-ben elsõ érett verseskönyvét (Énekeskönyv) is a Nyugat jelentette meg. Bár Kabaret-dalai (1908) már korábban népszerûvé tették, még többen emlegették háborús dalait, melyeket Medgyaszay Vilma és Sajó Géza vittek sikerre. Korai lírájának leghíresebb antológiadarabja a Nem volt játékom (1910), mely késõbb Gyermekjáték címmel a kor ünnepelt színésznõinek kedvelt elõadási darabja volt. Szép Ernõ életérzését, szemléletét a nosztalgia jellemezte. Az Estnek megindulásától kezdve (1910) állandó munkatársa volt, naponta jelentek meg glosszái; szellemesen, irodalmi igénnyel szólt a legkülönfélébb jelenségekrõl, eseményekrõl. Mestere volt a tárcanovellának is, bár szerényen irka-firkának nevezte e mûfaját (azonos címmel kötetet is adott ki 1913-ban). Az 1. világháború elején önkéntes betegápoló és haditudósító volt, 1915-tõl egyre jobban a béke híve lett. A Lila ákác (1919) abba a magyar regénysorba tartozik, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni; Molnár Ferenc és Krúdy Gyula a közvetlen rokona. Szép Ernõ 1920–21-ben Bécsben élt emigrációban, itt jelentek meg avantgárd ihletésû „hosszú versei”. 1925-tõl, megindulásától Az Újság munkatársa, a polgári liberális eszmék szószólója. Elbeszéléseinek egyik vezérmotívuma ekkortájt, hogy a magyarországi egészséges fejlõdés gátja a dzsentroid szellem tovább élése. A húszas években Szép Ernõ népszerû színházi szerzõ volt. Patika (bemutató: 1920. február 13.) címû darabját botrányok kísérték (részben emiatt ment Bécsbe), a Võlegény azonban jó szereposztással sikert aratott (bemutató: 1922. május 3.), jóllehet a jobboldali sajtó céltáblája lett. A Lila ákác adaptációja kirobbanó siker volt. (1934-ben film készült belõle Székely István rendezésében.) 1930-ban volt az Azra bemutatója, ismét sikert aratott. A zsidótörvények és a háború alapjaiban változtatták meg életvitelét. 1944-ben 33 év után el kell hagynia margitszigeti otthonát, augusztusban „csillagos házba” internálták, de a svéd követség mentelmi útlevelével rövid idõre szabadult. 1944. október 20-án a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták. November elején elbocsátották. Viszontagságait Emberszag (1945, angolul: The smell of humans, A memoir of the holocaust in Hungary, ford. BÁTKI, John, bev. TANDORI Dezsõ, Bp.–London–New York, 1994, 1998) címû kötetében írta meg. 1948 után szegénységben élt. A Petõfi Társaság elismerte, tagjai közé választotta.

OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztõség (Rónay László szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)