Szomory Dezsõ (1869 - 1944)
Adatok:Született: 1869 június 2. Pest
1885 - tudósításokat ír a Pesti Hírlap részére
1887 - Jászai Mari -szerelem
1890 - 1906 Párizs, London
1896 -elsõ dráma bemutatója: Péntek este
1920 - Vígszínház háziszerzõje
1936 - utolsó drámájának bemutatója: Bodnár Lujza
1939- darabjait letiltják a magyar színpadokról
1944 november 30. Budapest- halálaA szecessziónak nevezett stílustörekvés a századfordulón és a század elején kiutat keresett a kicsinyessé és szürkévé vált polgári világból, már szembe is fordult a polgársággal, csak azt nem tudta, minek a nevében harcol, és merrefelé vezet az út: polgárellenes polgári magatartás volt, antikapitalizmus forradalom nélkül, elfutás valahonnét valahová, anélkül hogy pontosan tudnák, mi elõl menekülnek, és hová is lehet menekülni. Így azután a szecesszió jórészt megmaradt a stilisztikai lázadásnál, az új szókötések és új mondathangulatok keresésénél, a polgári élet megvetésénél, egy tulajdonképpen önmagával meghasonlott polgári tudatnál. A szecesszió a századfordulón világjelenség, hatása igen széles körû, a mûvészetek minden ágában jelentkezik. Az irodalmi szecesszió burjánzó nyelvi törekvéseit nevezik stílromantikának.Ennek a szecessziónak, ennek a stílromantikának a mi irodalmunkban a legjellegzetesebb alakja Szomory Dezsõ.A pesti zsidó kispolgári világból kinõtt tehetséges fiatalember már korán idegenkedik eleve adott környezetétõl. Hívják, elragadják a mûvészetek: költészet, zene. Muzsikusnak indul, a Zeneakadémia hallgatója, Liszt Ferenc bûvöletében él. Késõbb, aggastyán koráig a maga gyönyörûségére orgonázik, és élete folyamán hosszú idõkön át volt mellékesen zenekritikus. A félig még kamasz ifjút Jászai Mari, a mindenkinél nagyobb tragika tünteti ki szerelmével, õ találja ki számára a Szomory nevet is. 1890-ben - huszonegy éves korában - be kellene vonulnia katonának, de retteg tõle, és Párizsba szökik. Tizenhat évig él Franciaországban, ott érik magyar íróvá. Korábban nyomorog, de azután Daudet írói és Munkácsy Mihály mûvészi körébe kerül, újságoknak dolgozik, egy francia novelláskötete is megjelenik. Ekkor még tart a naturalizmus divatja, és Szomory naturalista írónak indul: az élet apróságainak finom megfigyelõje. Lelkében, vágyaiban itthon él, de nem jöhet haza, mert körözött katonaszökevény. Maga helyett cikkeit és novelláit küldi haza. Távolléte alatt két novelláskötete is jelenik meg itthon, neve kezd ismert lenni az újakat keresõ századfordulói irodalomban. Csak õ maga nincs a hazájában. Holott egyre jobban gyötri a honvágy, de nem a hazai polgári világhoz, ahonnét származik, hanem ahhoz a magyar nemesi-udvari körhöz, amelyet megszépítve képzel el. Szomory Dezsõ egy sohasem volt, emelkedett érzésvilágú, ünnepélyesen színes magyar mágnás-mesevilágot formál ki képzeletében, ez az úri kör lelkesedik a Habsburgokért, és ezek a mesebeli Habsburgok maguk is lelkesen szeretik a maguk magyarjait. Ez az ábránd talál költõi megfogalmazásra a Párizsban írt költõi és ünnepélyes színjátékban, a Mária Terézia udvaráról szóló A nagyasszonyban.Ennek a drámának a költõisége elfeledteti, hogy rosszul szerkesztett, inkább párbeszédes epika, mint dráma, sajátosan költõi nyelvezete azt is elfeledteti, hogy jellemei elvont példázatok. Itt szakít Szomory a naturalizmussal, itt jelenik meg a jellegzetes Szomory-stílus. Erre a nyelvezetre erõsen hatott Bródy is, de a régi magyar irodalom is, és a modern francia stílustörekvések is. A maga sajátos vegyességében jellegzetesen szecessziós mû, de a barokk idõk hangulatát idézi. S minthogy a Habsburgok dicsõségérõl szólt, a szerzõ kegyelmet kapott, hazajöhetett, mûvét sikerrel bemutatták, és ettõl kezdve jó három évtizeden át Szomory ünnepelt prózaíró és színpadi szerzõ volt.Mint prózaíró elsõsorban novellista: a pillanatnyi helyzetek és a lélek apró rezdülései az õ legigazibb témavilága. Apró részletmegfigyelésekkel bírálja és marasztalja el a polgári és a kispolgári világot, amelyet kitûnõen ismer és megvet. Nem balról bírál, a politikai törekvésekhez egyszerûen süket, és még a polgári baloldalhoz sincs köze. De nem is jobbról, mert az az emelkedett úriasság, amelynek szemszögébõl megbélyegzi a polgári kicsinyességeket és alantasságokat, egyszerûen nem létezik a magyar társadalomban. Szomory arisztokratikusságához nincs olyan valóságos arisztokrácia, amellyel azonosulhatna. Mint ahogy az a csodálatosan gazdag nyelvezet, amellyel kifejezi magát, mûvi úton elõállított, elõd és utód nélküli mûnyelv, amely azonban zeneibb hatású, mint bárki nyelve az irodalmunkban: nemhogy szavalható, de dúdolható, ritmikája néha fontosabb, mint az értelme. Az olvasó elõbb bosszankodik, azután hatása alá kerül, és egyszerre csak észreveszi, hogy lelkesedik érte. Voltak, akik ezt a nyelvet magyartalannak mondották. Dehogyis az! Csak egy kifejezetten irodalmi célokra formált magyar nyelvváltozat, amelyet az tud igazán ízlelni, aki nagyon alaposan ismeri a magyar nyelv titkait. Szomory igazi hazája a magyar nyelv, amelynek birtokában önkényúrnak érzi magát. És öngyötrõ mûgonddal, látomásokra és zenei élményekre egyszerre törekedve írja novelláit, s köztük néha terjedelmesebb prózáit is. Ezek nem igazi regények. A kitûnõ A párizsi regény - talán legjelentékenyebb prózai mûve - párizsi éveinek krónikája, a századforduló párizsi nyomorának és mûvészéletének korképe. A Levelek egy barátnõmhöz lírai mû: saját vágyainak, érzelmeinek, életmódjának és mûvészetének vallomáskönyve. Ebbõl a szakadatlan és áradó mûvészkedésbõl igazán egyszer lép ki, amikor az elsõ világháború folyamán megírja egy képzelt francia katona harctéri közléseit: Harry Russel-Dorsan a francia hadszíntérrõl. Ez a könyv a felháborodott humanista tiltakozása a háború embertelenségei ellen, politizáló könyv, harcos antimilitarista mû.Szomory prózájában - amelyhez hozzátartoznak cikkei, irodalmi elmélkedései és zenekritikái is - igen nagy mûveltség, kultúraszeretet kap hangot, de közben csúfolódó, a közkeletû igazságok iránt szkeptikus, és mindig egészségesen érzéki: ünnepli a szerelmet, és leborul a nõi szépség elõtt. Sajátos, magányos jelenség az irodalmunkban. Prózája mindig is az irodalmi ínyencek olvasmánya volt.Drámái azonban tömegeket vonzottak, igazi sikerdarabokat tudott írni, és a nézõk az érdekes cselekményért tudomásul vették a túl egyéni, sok elembõl összeszõtt költõi nyelvezetet is. Mert a Szomory-alakok a színpadon is Szomory-nyelven beszélnek.Igen jó történelmi drámaíró. A nagyasszony még inkább csak egy kor hangulatát felidézõ életképsorozat volt, de a II. József a legjobb magyar történelmi drámák közé tartozik. Szomory megértette, hogy a kivételes Habsburg, az oly jó szándékú II. József légüres térben akart új világot formálni, és ábrázolni tudta, hogy a kalapos király haladó törekvéseivel szemben a maradi magyar nemeseknek volt igazuk, mert azok képviselték az éppen ama korban megizmosodó és történelmet formáló nemzettudatot. A maga nemében jó dráma a harmadik Habsburg-színjáték, a Mária Antónia is, noha a hangsúly a királyné egyéni tragédiáján van, és nem a forradalom történelmi erõin. De igazán szép drámai mû a mohácsi tragédiát színpadra vivõ II. Lajos király. Egy összeomló világ lírai látomása. És mint minden Szomory-dráma, ez is jó szerepeket ad a színház mûvészeinek. Merõben más világ a polgári körökben játszódó társadalmi drámák sora. Ezekben fõleg a polgárt bíráló író szólal meg: lírai tragédiák és csúfondáros komédiák határán bonyolódnak ezek a színpadi történetek. Olykor késõbb megjelennek a modern nõk (Takács Alice meg a többiek), akik hivatástudattal keresik a maguk életformáját. De a szerzõt itt sem a társadalmi, hanem a lélektani probléma érdekli.Szomoryt ünnepelték és megmosolyogták, lelkesedtek érte, és szidalmazták, irigyelték és gyûlölték (a fasiszta elemek még tüntettek is ellene). De évtizedeken át jelen volt. Hosszú, sovány alakja, csontos, monoklis arca jól ismert volt a kávéházakban és az írói körökben, legendákat meséltek különcségeirõl. És ahogy fokozódott a fasizmus, úgy maradt ki egyre inkább színházból, irodalomból, azután személye szerint is üldözött volt. Megöregedett testtel-lélekkel nem tudta elviselni a szakadatlan életveszélyt, de tartani igyekezett emberi méltóságát: gõgös magányban rettegett. Így halt meg a pokollá vált Budapesten 1944 novemberében, hetvenöt éves korában.mek.oszk.hu |
