Ámos Imre (1907 - 1944)
Festő. (Nagykálló, 1907. dec. 7. – Ohrdruf, 1944.) Felesége Anna Margit festőművész. 1927-től 1929-ig a budapesti műegyetemen, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol; Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt Magyarországon, a Délvidéken, majd a keleti fronton, Ukrajnában. 1944 őszén századát Németországba irányították. Az ohrdrufi koncentrációs táborban halt meg, 1944 telén. Emlékkiállítása volt 1958-ban az Magyar Nemzeti Galériában, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. /Magyar Életrajzi Lexikon, Kik voltak Ők? Művészeti Lexikon, Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években. S. Nagy Katalin: Emlékkavicsok./ |