Ámos Imre (1907 - 1944)
Festõ. (Nagykálló, 1907. dec. 7. – Ohrdruf, 1944.) Felesége Anna Margit festõmûvész. 1927-tõl 1929-ig a budapesti mûegyetemen, 1929–35-ben a Képzõmûvészeti Fõiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki elõször a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérõ elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével elsõ díjat nyert. 1935-ben feleségével együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzõmûvészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez idõtõl kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselõje. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétõl Chagall hatására az álomszerû, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol; Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeirõl (Sötét idõk sorozat; Menekülõ, Háború stb.).
1940-tõl 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt Magyarországon, a Délvidéken, majd a keleti fronton, Ukrajnában. 1944 õszén századát Németországba irányították. Az ohrdrufi koncentrációs táborban halt meg, 1944 telén.
Emlékkiállítása volt 1958-ban az Magyar Nemzeti Galériában, majd Szegeden, Pécsett és Gyõrben.
/Magyar Életrajzi Lexikon, Kik voltak Õk? Mûvészeti Lexikon, Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években. S. Nagy Katalin: Emlékkavicsok./ |
