Hírlevél

Név

E-mail


Iratkozzon fel havi hírlevelünkre, melyből zsidó kulturális hírekről, eseményekről és a Virtuális Zsidó Múzeum újdonságairól értesülhet.





További projektjeink










LexiKohn


Csabai Ékes Lajos (1896 - 1944)

Festő, grafikus. (Budapest, 1896. aug. 2. – Budapest, 1944.) Tanulmányait apja címfestő műhelyében kezdte. Az Iparművészeti Iskola mellett a Képzőművészeti Főiskolára is járt, ahol Réti István tanítványa volt, majd Kernstok Károly szabadiskoláját látogatta. Az I. világháború után tartalékos hadnagyként szerelt le. 1919-ben rajz- festő- és iparművészeti iskolát nyitott Budapesten. Az 1920-as években Olaszországban és Németországban járt tanulmányúton. Filmplakátokat, könyvcímlapokat és illusztrációkat tervezett. Sokat dolgozott a gyomai Kner Nyomda számára. Alapító tagja volt a Magyar Könyv és Reklámművészek Társaságának. 1925-ben a Mentor-könyvkereskedésben állította ki címlapterveit, könyvillusztrációit. Munkái a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain szerepeltek, de megjelentek külföldi kiállításokon is. Többször behívták munkaszolgálatra. 1944 nyarán Budapesten eltűnt. 1947-ben a Fővárosi Népművelési Központ emlékkiállítást rendezett műveiből.
/Magyar Életrajzi Lexikon, Kik voltak Ők? S. Nagy Katalin: Emlékkavicsok, Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években., Magyar Zsidó Lexikon./


Forrás: http://omike.hu/omike/muveszek/csabai-ekes-lajos/25


Vissza

TÁMOGATÓK:


© 2010-2021. JMPoint Alapítvány